Így alakultak a ponthatárok a Károli legnépszerűbb szakjain
Az egyetem legmagasabb ponthatára idén pedig a levelező pszichológia szakon volt, összesen 482 pontot kellett ide elérni.
Az egyetem legmagasabb ponthatára idén pedig a levelező pszichológia szakon volt, összesen 482 pontot kellett ide elérni.
A Károlin többek között pontokat kaphattok, ha református háttérrel, vagy vonatkozással rendelkeztek, illetve arra is, ha elvégeztétek a Károli Junior Akadémia alapismereti kurzusát. Mutatjuk milyen pontokkal számolhattok még.
A Károlis hallgatók aktív tiltakozása ellenére megvalósulni látszik az egyes bölcsészképzések megszüntetése és a megszűnő szakokon tanuló hallgatók áthelyezése a Pázmány Péter Katolikus Egyetem azonos képzéseire.
Írásban egyelőre nem, csak szóban tájékoztatták az oktatókat a jogviszonyuk megszűnéséről.
A hallgatók szerint a megjelölt időkeret nem elég arra, hogy egy ilyen döntést rendesen átgondoljanak. Illetve a választható lehetőségek közül nem mind világos, hogy mivel is jár pontosan.
„Nem igazán éreztük, hogy hallanak minket és megnyugtató válaszokat sem kaptunk a kérdéseinkre” – mesélte egy hallgató a Károli Gáspár Református Egyetemen lezajló szenátusi ülés után. Mivel a céljukat nem érték el, ezért tovább fognak küzdeni.
Lassan fél éve zajlik a Károli Gáspár Református Egyetemen a bölcsésztudományi képzések átalakítása, ami majdnem 20 szak és specializáció megszüntetésével járna. A hallgatók összefogtak és csoportos megmozdulásra készülnek április 3-án, hogy tudassák a szenátussal, harcolnak a képzéseikért.
Több alapképzést érintő specializációt, mester és posztgraduális képzést is megszüntetnek majd szeptembertől a Károli Református Egyetem Bölcsésztudományi Karán. A hallgatók a közös összefogás erejében reménykednek a döntés visszavonásával kapcsolatban.
Az őszi vizsgaidőszakot követően február elején visszatértek az iskolapadokba az egyetemisták is. Mutatjuk, meddig tart a tavaszi félév a nagyobb budapesti egyetemeken.
A campus terveinek elkészítésére összesen egy pályázatot nyújtottak be.
A probléma mögött a jelentkezési oldal hibája állt, amit csak idén vettek észre. A történtekről a Károli Gáspár Református Egyetem levélben tájékoztatta az érintetteket.
Az életmentő műtét körülbelül 5 millió forintba került a távoli szigetországban.
Sajnos előfordulhat, hogy bár mindent megtesztek a bekerülés érdekében, végül nem rajtatok múlik, hogy azon a szakon kezdhetitek-e a szeptembert, amire a leginkább szerettetek volna bejutni.
Az egyetem legmagasabb ponthatára idén az osztatlan jogász szakon volt.
A nyertest 42 iroda pályázata közül választották ki.
2024-től megváltozott a felsőoktatási felvételi rendszer. Mutatjuk a Károli Gáspár Református Egyetem érettségire vonatkozó új szabályait.
Eddig csak töredékei voltak ismertek.
Az idei felvételi eljárásban mintegy 6 százalékponttal emelkedett az állami ösztöndíjas férőhelyek száma a Károli Gáspár Református Egyetemen.
A Károli Gáspár Református Egyetem fejlesztéséről már többször döntött a kormány, azonban most egy új építészeti tervpályázatot írtak ki a már 2022 óta kiemelt beruházásra.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő mű a 30 évvel ezelőtt létrehozott egyetem történetét és jelentőségét mutatja be.